Bunyevác Kulturális Intézet közleménye a "Maszkák" című rendezvénnyel kapcsolatban

[2020-02-18]

A bunyevác közösségek kihagyásával szervezi meg a bajai önkormányzat a "Maszkák" című rendezvényt. A Bunyevác Kulturális Intézet sok sikert kíván a programhoz, de semmilyen felelősséget nem tud vállalni a program minőségéért.

A Bunyevác Kulturális Intézet igazgatója 2019 októberében kezdeményezte Baja város polgármesterénél a régi bunyevác hagyomány, a maszkajárás felélesztését. Az Intézet projektindító dokumentációval, szakmai anyaggal, és számos javaslattal járult hozzá a munka elindulásához.

Nyirati Klára felkarolta a kezdeményezést, de a korábbi megegyezéstől eltérően a Bajai Horvát Önkormányzatot szervezővé emelte. Ezen politikai döntés után pedig a Bunyevác Kulturális Intézet képviselőjét meg sem hívta a szervezői találkozókra, valamint más hagyományos bunyevác szervezeteket sem kapcsolt be az előkészítésbe.

A Bunyevác Kulturális Intézet sok sikert kíván a rendezéshez, egyben őszintén sajnálja, hogy Baja város polgármestere nem tartott igényt az együttműködésre és egy régi szép hagyomány politikai csatározások szintje fölé emelésére. Mivel a szervezők - megtévesztő módon - az Intézetünk emblémáját viszont feltüntették a rendezvény plakátjain, az Intézet vezetősége fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a program szervezésére nem volt ráhatása, így a minőségéért és autentikusságáért felelősséget semmilyen formában nem tud vállalni.

Bunyevác Kulturális Intézet titkársága

- tanulmányok, cikkek,
- bunyevác nyelvű irodalom,
- történelem, politika, helytörténet,
- néprajz, folklór, mesék,
- helyrajz, urbárium

Iroda:
6500 Baja,
Szabadság utca 84/B.

E-mail: iroda(kukac)bunyevacintezet.hu

Facebook: